A múlt heti versenyzős edzőtáborban, bár kevesebben voltak a megszokottnál, egy szuper hetet zártunk.

Hétfőn és Kedden kemény edzések és sok játékos mászás között jutott idő, egy kis délutáni sziesztára is, ahol mászós és egyéb filmeket néztünk.

Szerdán kezdődött a nagy kaland a Velencei tó körbetekerésével, Pákozdon a Katonai emlékparkot vettük be és Ádám tartott egy instant látványos történelem órát is, majd tovább álltunk, hogy végre fürödjünk és ebédeljünk egy jót, mindenki megtalálta a kedvére valót és a tó vize is még kellemes volt, hogy lehűtsön minket egy picit. Aztán tekerés volt hazáig…

Másnap a „friss” csapattal útra keltünk Veszprémbe, hogy meghódítsunk néhány sziklát, mindenkinek maradt egy vagy két projektje még a családi napról és szuper volt látni, ahogy most sikerült kimászni a nem is olyan könnyű utakat, amiket akkor nem sikerült. Rettentően elfáradva ért mindenki haza, így a pénteki nap igazi relax lett kevés edzéssel sok filmezéssel, igazán kitettek magukért a srácok, büszkék vagyunk rájuk!